2014 márciusától változnak a webáruházakra vonatkozó fogyasztóvédelmi előírások

A Kormány nyilvánosságra hozta annak a kormányrendelet tervezetnek a szövegét, amely a fogyasztók jogairól szóló 2011/83/EU irányelvnek az átültetését szolgálja és amelynek a hatályba lépésével jelentősen szigorodnak az elektronikus kereskedelem területén működő vállalkozásokra vonatkozó fogyasztóvédelmi jogi előírások.

Blog_post_webshop

A távollévők között kötött szerződésekre vonatkozó meglévő szabályozást átalakító, a 2011/83/EU irányelv hazai jogrendszerbe történő átültetetéséről legkésőbb 2014. június 14-ig kell gondoskodnia a jogalkotónak. A kormányrendelet tervezet értelmében az új szabályozás 2014. március 15-én lépne hatályba és a 2014. március 14. napját követően megkötött szerződésekre lenne alkalmazandó.

Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy várhatóan melyek lesznek a legfontosabb jogszabályi változtatások, mire kell leginkább figyelemmel lenniük a webáruházaknak a honlapon elhelyezett tájékoztatások, illetve általános szerződési feltételek módosításával kapcsolatban.

A kormányrendelet a jelenleg hatályos szabályozáshoz képest jóval részletesebb előzetes tájékoztatási kötelezettséget ír elő a webáruházak számára. A fogyasztó szerződési nyilatkozatának megtétele előtt, világosan és közérthetően tájékoztatni kell a fogyasztót a korábbiakban előírtakon túl többek között:

  • az újraszabályozott elállási, illetve felmondási jog gyakorlásának feltételeiről, valamint a kormányrendelet melléklete szerinti nyilatkozatmintáról;
  • arról, hogy a fogyasztó köteles megtéríteni a vállalkozás ésszerű költségeit, ha nem dolog adásvételére irányuló szerződés esetén a teljesítés megkezdését követően gyakorolja a felmondási jogát;
  • a kellékszavatosságra és termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettségről, valamint a jótállás feltételeiről;
  • a fogyasztó által fizetendő vagy biztosítandó letét vagy egyéb pénzügyi biztosíték feltételeiről;
  • a digitális adattartalom működéséről, valamint az alkalmazandó műszaki védelmi intézkedésről;
  • a peren kívüli panasztételi és vitarendezési mechanizmus igénybevételének lehetőségéről.

Lényeges, hogy a fenti tájékoztatási kötelezettség teljesítésének bizonyítása a vállalkozást terheli.

A kormányrendelet továbbá jelentősen kiszélesíti a fogyasztók rendelkezésére álló indoklás nélküli elállási jog kereteit. Dolog adásvételére irányuló szerződés esetén a dolog átvételétől, egyéb szerződés esetén a szerződés megkötésétől számított 14 napon belül jogosult a fogyasztó az elállási, illetve felmondási jogát gyakorolni. Jelenleg ezen jogát 8 munkanapon belül gyakorolhatja a fogyasztó. Az új szabályozás értelmében amennyiben az elállási jogáról előzetesen nem tájékoztatták a fogyasztót, úgy az elállási határidő 12 hónappal meghosszabbodik. Jelenleg megfelelő tájékoztatás hiányában legfeljebb 3 hónapig gyakorolható az elállási jog. Új eleme lesz a szabályozásnak, hogy az elállási jog a kormányrendelet mellékletében található nyilatkozatminta felhasználásával is gyakorolható lesz.

A kormányrendelet előírja, hogy elállási jog gyakorlása esetén a fogyasztó köteles a dolgot haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni, kivéve, ha a vállalkozás vállalta, hogy a dolgot maga fuvarozza vissza. A vállalkozás pedig köteles haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzéstől számított 14 napon belül visszatéríteni a fogyasztó által megfizetett teljes összeget. Jelenleg erre legfeljebb 30 napja van a vállalkozásoknak.

Érdemes megemlíteni még, hogy a fogyasztó csak a dolog visszaküldésének közvetlen költségét viseli, illetve csak a dolog jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges kezelést meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.

Az új jogszabályi előírásoknak való megfelelésre, a vonatkozó tájékoztatások és ÁSZF-ek átalakítására érdemes megfelelő időt és erőforrást fordítania a vállalkozásoknak, mivel a fogyasztóvédelmi hatóság kirívó jogsértés esetén akár az éves nettó árbevétel 5%-ig, legfeljebb akár 2 milliárd forintig terjedő bírságot is kiszabhat.

dr. Tarján Zoltán
ügyvéd
zoltan.tarjan@twobirds.com
Tel.: +36 1 799 2000
Knight Bird & Bird Iroda



Categories: Adatvédelem, Polgári jog

Tags: , , ,