FinTech szeminárium – beszámoló

2016. október 25-én, a Brit Kereskedelmi Kamarával közösen FinTech szemináriumot tartottunk. A programot korábbi bejegyzésünkben közzétettük, most röviden beszámolunk a rendezvényen elhangzottakról és megosztjuk az előadások diáit.

A bevezető előadásában Tóth Vazul, a Brit Kereskedelmi Kamara Elnöke hangsúlyozta, hogy az idén 25 éves szervezetnek fontos a tagokkal történő ilyen jellegű együttműködés, közös rendezvények. A nemrég megújult kamara kiemelt szerepének tartja a tagok számára történő hasznos ismeretek terjesztését, a tudásanyag megosztását, amit aztán azok működésük során hasznosítani tudnak. Külön örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen aktuális témában, mint a FinTech, sikerült a Bird & Bird-del megszervezni ezt az eseményt.

Ezt követően Trystan Tether, a Bird & Bird londoni partnere és Helembai Gábor ügyvéd az egyesült királyságbeli és a magyar szabályozási környezetet mutatták be a két állam felügyeleti szerveinek attitűdjén keresztül.

A prezentáció diái itt végignézhetőek:

Az első kávészünetet követően került sor a panelbeszélgetésre Ivan Sagál, a Bird & Bird prágai partnere, Zsombor Imre, az Invendor alapítója, Németh Mónika, a FinTech Group CEO-ja és Trystan Tether, a Bird & Bird londoni partnere részvételével. A beszélgetés során szó volt arról is, hogy kell-e félniük a bankoknak az új FinTech vállalatoktól vagy mennyiben támogató és korszerű a magyar szabályozási környezet a FinTech iparág számára – mindezt természetesen nemzetközi kitekintéssel a külföldi szakértők segítségével. A panel résztvevők a végén megosztották gondolataikat a BREXIT lehetséges hatásairól is a FinTech iparág tekintetében.

A panelbeszélgetés és egy rövid kávészünet után Halász Bálint és Tarján Zoltán, a Bird & Bird budapesti irodájának ügyvédjei azt mutatták be, hogy milyen lehetőségek és kihívások várnak a FinTech vállalkozásokra és megoldásokra az EU új Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) alatt és hogy miért érdemes már most megkezdeni az erre való felkészülést.

Bálint és Zoltán prezentációjának diái itt végignézhetőek:

A szemináriummal vagy a témával kapcsolatos bármilyen kérdés esetén forduljon bizalommal Halász Bálinthoz, Helembai Gáborhoz vagy Tarján Zoltánhoz vagy lépjen velünk kapcsolatba irodánk elérhetőségein.

 



Categories: Innováció

Tags: , , ,

Cookie consent
We use analytics cookies to help us understand if our website is working well and to learn what content is most useful to visitors. We also use some cookies which are essential to make our website work. You can accept or reject our analytic cookies (including the collection of associated data) and change your mind at any time. Find out more in our Cookie Notice.