Megjelent a védjegytörvény kommentárja

A HVG-ORAC kiadó gondozásában nemrég jelent meg A védjegytörvény magyarázata című könyv, amely a védjegytörvény kommentálásán túl számos más, kapcsolódó (jog)terület magyarázatát is tartalmazza. A kommentár domain nevekről szóló fejezetet én írtam.

   Védjegy nyomdai.indd

A kiadó honlapja szerint

A védjegytörvény magyarázata hosszú évtizedek óta az első olyan mű, amely a teljesség igényével ismerteti a védjegy hazai jogi szabályozását, hiánypótló munka a szellemi tulajdonjog e kiemelten fontos területén. Korábban nem volt olyan elméleti igényességgel megírt, ugyanakkor gyakorlati tapasztalatokat is tárgyaló magyarázat, amely vállalkozott volna a témakör kommentárszerű bemutatására. Könyvünk teljes körűen feldolgozza a hazai védjegyjogot az uniós, a hazai hivatali és a bírói gyakorlat fényében.

A kötet a védjegytörvény kommentálásán túl a védjegyjog megsértése esetén alkalmazható büntetőjogi és vámjogi jogkövetkezményeket is tárgyalja. Az uniós jogi szabályokkal, hatósági, előzetes és eseti bírói döntésekkel gazdagított mű a hazai kis-, közepes és nagyobb vállalkozások üzleti életének mindennapjaiban is útmutatóul szolgál. A kommentár kitér továbbá a vállalkozások számára hasonlóan létfontosságú tárgykörökre is: a szerzők külön fejezeteket szentelnek az új Ptk.-ban újraszabályozott know-how (védett ismeret), továbbá a kereskedelmi név, a doménnév és a franchising (jogbérleti) szerződés szabályozásának és gyakorlatának ismertetésére.

A szerzői közösség tagjai nagy tapasztalattal rendelkező bírák, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának vezető szakemberei, tekintélyes hazai és nemzetközi gyakorlattal rendelkező ügyvédek, jogtanácsosok, nemzetközi iparjogvédelmi szervezetekben is elismert szabadalmi ügyvivők és az iparjogvédelemmel mélyrehatóan foglalkozó egyetemi oktatók.

A mű nem hiányozhat a vállalkozások és más jogi személyek jogtanácsosai, az ügyvédek, a szabadalmi ügyvivők könyvespolcairól, a jogi és gazdasági felsőfokú képzést folytató intézmények, az érintett bíróságok és hatóságok könyvtáraiból.

A könyv tartalomjegyzékét és első néhány oldalát a kiadó online is olvashatóvá tette az issue.com-on:

[gigya src=”http://static.issuu.com/webembed/viewers/style1/v1/IssuuViewer.swf” allowfullscreen=”true” flashvars=”mode=embed&layout=http%3A%2F%2Fskin.issuu.com%2Fv%2Fcolor%2Flayout.xml&backgroundColor=#AAAAAA&showFlipBtn=true&documentId=140526121245-6ab7f3e61cb08dca5c504fba7908997a” width=”525″ height=”375″]

A könyv megrendelhető a kiadó honlapján is (ISBN 978 963 258 203 0, megjelenés éve: 2014, formátum: B/5, terjedelem/oldalszám: 724).

A könyv megjelenését többek között Eördögh Bird & Bird Ügyvédi Iroda is támogatta.

dr. Halász Bálint
balint.halasz@twobirds.com
@balinthalasz
+36 1 799 2000



Categories: IP, Védjegy

Tags: , , , , , ,