Innováció nélkül nincs fejlődés, a fejlődés szükségszerűen kreatív folyamat, amely emberi közreműködést igényel. Egy fejlesztés és annak eredménye kezdetben leginkább know-how formájában élvez jogi védelmet, de ha megfelel a találmány feltételeinek, akkor keletkezhet belőle szabadalom is. A magyar jog különlegessége, hogy ha munkaviszonyban történik a fejlesztés, amely eléri a találmány színvonalát, akkor a munkáltatónak az abból származó bevétel egy részét találmányi díj formájában meg kell osztania a feltalálóval. Ez akkor is így van, ha az adott találmány titokban tartott találmányként nem szerez oltalmat, illetve akkor is, ha a találmány hasznosítását előnyös piaci helyzet teremtése vagy fenntartása érdekében mellőzik.
A találmányi díj jogintézményével előbb-utóbb minden innovációt végző vállalkozás találkozik. A találkozás általában fájdalmasabb, ha arra utóbb kerül sor. Gyakran csak egy befektetés vagy vállalatfelvásárlás keretében történő átvilágítás (due diligence) során derül ki, ha nem volt a cégnek IP (intellectual property) szabályzata, amely megnyugtató módon rendezte volna a találmányi díjakat. Ez adott esetben a tranzakció meghiúsulásához is vezethet. A másik tipikus eset, amikor a fejlesztésben részt vevő munkavállaló munkaviszonyának megszűnése után, jellemzően nyugdíjba vonulásakor, áll elő egy találmányi díjigénnyel. Az ilyen és ehhez hasonló kockázatokat jelentősen tudja mérsékelni, ha a vállalat a kockázati pontok azonosítását követően proaktív lépéseket tesz a megfelelés érdekében, azaz növeli az IP tudatosságot, aminek keretében bevezet egy általános szellemi tulajdon kezelésre vonatkozó szabályzatot és esetről esetre vonatkozóan köti meg a szükséges találmányi díjszerződéseket a feltalálókkal. Az erre az útra lépő cégek gyakran felismerik, hogy ha a munkavállalók számára átlátható struktúrát ajánlanak, és a díj mértéke is fair, akkor az versenyelőnyt is jelent számukra a tehetséges munkavállalók megszerzése és megtartása vonatkozásban.
A továbbiakban áttekintjük, hogy mely szempontok szerint érdemes szabályozni a munkavállalók által létrehozott, munkáltató által hasznosítandó találmányok díjazását.
Magyar törvényi szabályozás
A világ számos országában ismeretlen a találmányi díj jogintézménye. Az USA-ban például teljesen jogszerű a „work for hire” megközelítés, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy ha valaki megbíznak egy feladat elvégzésével, akkor erre akár munkaviszonyban, akár más jogviszonyban kerül sor, a megrendelő automatikusan és további díjfizetés nélkül megszerzi az eredményre vonatkozó minden IP jogot. Ez a megközelítés kétségkívül kényelmes a megrendelő számára, azonban vannak olyan országok, ahol a jogszabály ezt nem teszi lehetővé. Magyarország ezen országok közé tartozik.
A magyar törvényi szabályozás1 megkülönbözteti a szolgálati és alkalmazotti találmány fogalmát annak függvényében, hogy a találmány kidolgozása a feltaláló munkaviszonyból folyó kötelességének tekinthető vagy sem, és a fenti eseteket eltérő módon szabályozza.
Szolgálati találmány esetén, azaz mikor munkaviszonyból folyó kötelesség a találmány kidolgozása, a munkáltatót illeti meg – a törvényi feltételek teljesülésével – a szabadalomhoz való jog. A szolgálati találmány közvetett vagy közvetlen hasznosításakor, valamint akár a hasznosítás előnyös piaci helyzet fenntartása érdekében történő mellőzésekor, a feltalálót arányos találmányi díj illeti meg. A törvény értelmében a feltaláló díjazására a találmányi díjszerződés tartalma tekinthető irányadónak.
Alkalmazotti találmány esetében, azaz mikor a munkavállaló a találmányt nem munkaviszonyból folyó kötelességeként dolgozta ki, a vagyoni jogok a munkavállalót illetik meg, azonban a munkáltatót a tevékenységi köre vonatkozásában nem kizárólagos és nem átruházható hasznosítási jog illeti meg a találmányi díj fejében. A feltaláló díjazására szintén a találmányi díjszerződés tartalma tekinthető irányadónak. A mai fejlesztések sokrétű tudást és jellemzően csapatmunkát igényelnek, így egyre ritkább, hogy egy munkavállaló a munkáltatója tevekénységi körébe tartozó fejlesztésen dolgozik anélkül, hogy erre közvetlen vagy közvetett utasítást kapott volna. Ezért az alkalmazotti találmányok jelentősége szinte elhanyagolható a szolgálati találmányokkal összevetve.
A találmányi díj mértéke a törvényben sem szolgálati, sem alkalmazotti találmány esetén nem kerül meghatározásra, a díjazás kiindulópontjának a licenciaanalógia tekinthető. A törvény nevesíti, hogy a találmányi díjszerződést és az ahhoz kapcsolódó, törvényben előírt dokumentációt írásba kell foglalni, továbbá azt is, hogy a találmányi díjszerződés rendelkezésitől a felek egyező akarattal eltérhetnek. A törvény értelmében a találmány díjazására kiköthető meghatározott összegű (fix) díj, illetve kockázatmegosztásra irányuló találmányi díjszerződés is létrejöhet a felek között. Az arányos találmányi díj mértékét számos faktor befolyásolhatja, így célszerű találmányi díjszerződésbe foglalni ezeket a számszerűsített korrekciós tényezőket, amihez az Iparjogvédelmi Szakértői Testület (továbbiakban: ISZT) véleménye és a bírósági joggyakorlat nyújthat támpontot. Érdemes megemlíteni, hogy Németországban a jogszabály részletekbe menően rendezi a feltalálói részarány díjszámításának módját, ehhez képest a magyar rendszer nagyobb mozgásteret ad a megállapodásra.
A találmányi díj korrekciós tényezői az aktuális joggyakorlat alapján
A találmányi díj mértékének meghatározásához figyelembe vehető szempontok az ügy egyedi körülményeire tekintettel eltérhetnek, azonban a találmányi díj megfizetésének tárgyában hozott bírósági döntések, valamint az aktuális döntésekhez kapcsolódó ISZT szakvélemények2 alapul szolgálhatnak egy biztonságos keretrendszerként szolgáló szellemitulajdon-kezelési szabályzat és az adott ügyre vonatkozó találmányi díjszerződés kidolgozásához.
A korábbiakban a jogvita tárgyát képező találmányi díj mértékének meghatározásához a bíróságok egy szakértő által meghatározott „képletet” vettek alapul, ami ugyan nem vezetett egységes joggyakorlat kialakításához, de nevesítette a találmányi díjazásra vonatkozó szerződések esszenciális elemeit, melyeket az alábbiakban ismertetünk.
Teljes nettó árbevétel
A teljes nettó árbevétel a találmányi díj meghatározásának alapja, így fontos rögzíteni, hogy a felek mit tekintenek teljes nettó árbevételnek, azaz az árbevételből milyen költségek kerülhetnek levonásra. A felek egyrészt a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Számv.tv.) fogalom-meghatározása alapján3 az általános forgalmi adóval csökkentett bevételt tekinthetik nettó árbevételnek, azonban opcionálisan az összeget egyéb, a találmányhoz és annak hasznosításához kapcsolódó ráfordításokkal, például felmerülő illetékekkel vagy a lajstromozáshoz és a hasznosítási folyamathoz közvetlen kötődő költségekkel is csökkenthetik. Elfogadható koncepció lehet, ha költségként kizárólag az értékesítéshez közvetlenül tapadó költségekkel csökkentik az árbevételt, illetve a más módon megtérítésre kerülő ráfordításokkal nem korrigálják azt. Adott esetben árbevétel-megosztó struktúra is alkalmazható, miszerint az árbevétel azon része nem képezi a teljes nettó árbevétel részét, amely előreláthatólag szükséges a hasznosítás megtérüléséhez és a pozitív üzleti eredményhez, tehát ekkor csupán a találmány által generált hasznos eredmény vehető figyelembe.
Fedési hányad
A fedési hányad fogalmát a jogszabályok nem határozzák meg, annak meghatározása komplex műszaki és gazdasági kérdés, így jogvita esetén annak eldöntése bírói mérlegelést igényel. A fedési hányad a teljes nettó árbevételre vezetendő vissza, és alkalmas arra, hogy százalékosan határozza meg a találmánynak a hasznosítás során elért üzleti eredményből való részesedését. Bizonyos találmányok esetén a fedési hányad meghatározható azalapján, hogy a találmány műszaki értelemben vett közrehatása mennyiben járul hozzá a teljes műszaki folyamathoz. A fedési hányad meghatározására előnyösen az értékarányosság elve kerül alkalmazásra, miszerint a műszaki hozzájárulás alapján százalékosan meghatározott fedési hányad további korrekcióval úgy módosítható, hogy az valóban tükrözze a találmány gazdasági jelentőségét, így a megoldás műszaki és gazdasági jelentőségét egyaránt figyelembe veszi. A fedési hányad akár 100%-ban is meghatározható, ha funkcionális értelemben nem létezik a találmánnyal ekvivalens megoldás és így az nem helyettesíthető.
Licenciadíj
A licenciadíj a gyakorlatban a licenciával érintett termékek nettó árbevételéből kerül levezetésre. A licenciadíj kizárólagos hasznosítási szerződés esetén magasabb, mint nem kizárólagos hasznosítási engedély esetén, valamint jellemzően a szabadalmi licencek díjkulcsa magasabb, mint a know-how és egyéb megoldások licenciadíjkulcsa. A licenciadíj meghatározásánál gyakori kiindulópont a publikusan elérhető adatbázisokban elérhető, adott kategóriába tartozó ipari megoldásokra jellemző díjkulcstartomány. A döntések tükrében a szolgálati találmány esetén alkalmazandó licenciadíj jelenleg 50%-ban került maximalizálásra.
Feltalálói közreműködés
A feltalálói közreműködés lényegében a munkáltató és munkavállaló közrehatásának mértékét arányosítja. A meghatározásánál több szempont is figyelembe vehető, többek között az, hogy mi késztette a feltalálót a feladat megoldására. A feladat megoldása (i) a munkavállaló munkakörébe tartozik; (ii) ha nem tartozik a feladatai közé, azt (felettesi utasítás alapján) utólag meghatározták számára; vagy (iii) a feladatot (megoldandó problémát) saját maga tárta fel és oldotta meg. Másik szempont lehet a feladat megoldás módja, azaz a munkavállaló milyen mértékben vette igénybe a munkáltató műszaki hátterét, eljárásrendjét, a munkakörnyezetben általánosan rendelkezésre álló ismereteket; vagy a feladatot önállóan és a munkáltató által biztosított műszaki és gazdasági háttértől teljesen vagy részben függetlenül oldotta meg. További szempont lehet a feltaláló munkaköre és/vagy végzettsége, ami szorosan összefügg azzal, hogy a munkáltató a munkavállaló meglévő ismeretei alapján joggal várhatja-e el a találmány megalkotását vagy sem.
Egyéb szabályozást igénylő kérdések
A fentieken túl a találmányi díj meghatározását befolyásolhatja, ha a találmányt több feltaláló dolgozta ki, továbbá, ha a feltalálók egy része nem munkavállalóként vett részt a találmány megalkotásában. A találmányi díj feltalálók közötti megosztásánál figyelembe kell venni, hogy szerződésben személyenként (feltalálónként) járó fix díj került rögzítésre vagy egy találmányi díjként meghatározott összeg kerül felosztásra a feltalálók között. Ha ebben az esetben a felosztás alapja pusztán az érintett feltalálók száma, akkor előfordulhat, hogy a találmányi díj összege nem arányos a feltalálói hozzájárulással.
Kérdéses lehet a találmány fejlesztésének esete, mikor a feltaláló eredeti megoldása vagy szabadalma csak az alapját vagy kiindulópontját jelenti a ténylegesen hasznosításnak. Várhatóan a tényleges hasznosításhoz elengedhetetlen volt a korábbi fejlesztés, így az eredeti megoldásért járó találmányi díj egy ehhez igazodó korrekcióval határozható meg. Esetről esetre lehet csak eldönteni, hogy további feltalálónak tekinthető-e a fejlesztést végző személy és ha igen, akkor milyen mértékben.
Ugyan a törvényi szabályozás alapján a találmányi díj megilleti a feltalálót a munkaszerződése megszűnése után is, illetve a feltaláló halála esetén a feltalálói díj örökölhető, mégis javasolt ezeknek a helyzetnek a szerződésbe foglalása.
Meghatározott összegű (fix) díj találmányi díjként történő folyósítása a munkavállaló szempontjából kedvezőtlen lehet a profitot jelentősen befolyásoló találmányok esetén, mivel jellemzően ekkor a találmányi díj nem felel meg a törvényben meghatározott „arányos díjazásnak”. Ezekben az esetekben a royalty alapú díjazás bevezetése a célszerű, ami folyamatosan, a technológia alkalmazásával keletkező profit függvényében juttat arányos találmányi díjat a feltalálók számára.
A találmányi díjban részesülő találmányi kört érdemes definiálni és kategorizálni, különösen az egyes ipari területeken alkalmazandó licenciaforgalmi viszonyokra tekintettel. A találmányok feloszthatók iparjogvédelmi oltalom alatt álló és know-how-ként kezelt műszaki megoldásokra, melyek díjazása a gyakorlatban eltérő.
A gyakorlatban a vállalati IP szabályzatok nem csak a műszaki megoldásokra, hanem a szerzői jogi védelem alatt álló egyéni, eredeti jellegű művek jogait is rendezik. A leggyakrabban szoftver forráskódja, valamint a gyűjteményes műnek számító adatbázis tartozik ebbe a kategóriába. Nem szerzői jogi alapon, de jogi védelem vonatkozik a jelentős ráfordítással létrejövő adatbázisokra is. Érdemes ezen jogok átszállását, és adott esetben ennek ellenértékét is rendezni a szabályzatban, de nem összemosva a találmányi díjazással.
A szabadalmi törvény háttérjogszabálya a polgári jog, ezért a találmányi díjszerződést nem lehet a munkaszerződésbe foglalni, továbbá az olyan kikötés sem jogszerű, miszerint a munkabér a találmányi díjat is magában foglalja.
Konklúzió
A törvényi szabályozás kimondja, hogy a találmányi jogviták bírósági útra tartoznak, azonban a legjobb elkerülni ezeket a vitás helyzeteket, mivel a találmányi díj mértékéről a törvény nem rendelkezik, illetve a joggyakorlat során kialakult, a találmányi díj számítására vonatkozó tényezők alapvetően nem határozhatók meg objektív módon. A vitás helyzet elkerülhető egy előzetesen meghatározott, az adott szektor sajátosságait figyelembe vevő díjazási konstrukcióval, ami a fenti szempontok szerint optimális helyzetet teremthet mind a munkáltató, mind a munkavállaló számára.
Szerzők
- Halász Bálint, Partner, Ügyvéd – balint.halasz@twobirds.com
- Beregszászi Patricia, Szabadalmi ügyvivő – patricia.beregszaszi@twobirds.com
- Az 1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról (továbbiakban: Szt.), illetve háttérjogszabályként a Ptk. rendelkezése. ↩︎
- Elsősorban az ISZT-6/2012. véleménye, illetve a Kúria Pfv. 20.915/2022/12. és Pfv. 20.530/2023/2. döntése alapján. ↩︎
- Számv.tv. 72. § (1) bekezdése. ↩︎
Categories: IP, Szabadalom
